Szabó Dávid, a Miutcánk alapítója, ami egy olyan közösségi oldal, valamint közösségépítő felület, amivel könnyedén megismerhetjük a szomszédainkat és felismerhetjük az ebben rejlő lehetőségeket, mint például egy fúrógép kölcsönkérését. Érdemes még azt is megemlíteni, hogy több alkalommal is előadhatott TEDx konferencián.
A beszélgetés során jelentős szerepet kap a startup vállalkozás építése közben megtett önismereti útja is.
“Amikor tükörbe tudtam nézni – mondjuk az inkább ilyen depressziósabb időkben volt – akkor nekem mindig ott volt a fordulópont, amikor a tükörbe néztem és “hát már megint itt vagyunk”?!”
Emellett – már csak a munkájából fakadóan is – kitért az emberi kapcsolatok szerepére a mai felgyorsult világban.
Amennyiben a videó megtekintése helyett inkább meghallgatnád a beszélgetést, alább már erre is van lehetőséged!