Sokszor merül fel a kérdés, hogy miért érdemes az érzéseinkkel foglalkozni? Mitől lesz nekem jobb, ha a lelkem mélyére ások? Vagy úgy egyáltalán, miért járjak pszichológushoz, ha nem is vagyok bolond?
A fenti, és ehhez hasonló kérdések jogosak, hiszen különösebb lelki munka nélkül is le lehet élni egy mentálisan egészséges életet. Általánosan elmondható azonban, hogy mindenki életében előfordulnak váratlan krízisek, amelyeknek a feldolgozásához a támogató környezet sokat hozzá tud tenni. A felmerülő problémákra adott reakcióink pedig sokban függenek a személyiségünk érettségétől, illetve a korábbi lelki tapasztalásainktól.
Egy váratlan krízis, például egy válás esetében egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a lelki és sokszor fájó anyagi veszteségből, amely a kapcsolat felbomlásával jár, milyen lelkiséggel távozunk. Ez úgy mutatkozik meg a legszembetűnőbben, hogy a fájdalmak ellenére mégis hogyan bánunk későbbiekben azzal a személlyel, akivel egykor összekötöttük az életünket. Inkább koncentrálunk a másik bármi áron való ellehetetlenítésére, vagy a fókuszban sokkal inkább az elfogadás és az érett továbblépés áll? Természetesen az érett személyiség a fenti esetben a második megküzdési módot képviseli.
Ahhoz azonban, hogy a változás elfogadása valóban belülről jöjjön, s ne csak egy színjáték legyen, nélkülözhetetlen az önismeret és az önreflexió, vagyis „a mindig lássam kívülről is magam” magasszintű elsajátítása.
Ráadásul az önismeret nem csak a párkapcsolatunkra van hatással, hanem az életünk szinte minden területét meghatározó kérdés. Legyen ez a karrierrel, családi viszonyokkal, vagy akár a gyermekneveléssel kapcsolatos esemény. Ha szeretnénk harmonikus életet élni, – ami nem a problémamentes élettel egyenlő – akkor itt az ideje megismerkednünk a saját lelki működéseinkkel.
Ez azonban nem megy egyik pillanatról a másikra. A mai rohanó világban megszoktuk, hogy azonnali választ szeretnénk kapni a kérdésinkre, a technika fejlődésének köszönhetően ezt el is várjuk, s miután ehhez alkalmazkodtunk, ez az igény a szociális kapcsolatainkban is megjelenik. Ha például látjuk, hogy valaki elolvasta az imessage üzenetünket, de a válasz mégsem érkezik azon nyomban, hajlamosak vagyunk ezt negatív visszajelzésként elkönyvelni.
Ahhoz, hogy ezeket a hatásokat ki tudjuk védeni, először is le kell ülni és tudatosan végig kell gondolni, hogy „mit is érzek én?”. A hangsúly itt a tudatosságon van. Gyakran annyira el vagyunk merülve a gondolatainkban, hogy a tevékenységeket a jól begyakorolt rutinok alapján ismételgetjük. Ez sokszor hasznos lehet, például autóvezetés közben, egy piros lámpánál nem vonja el a figyelmünket, hogy végig gondoljuk a pedálok közül melyik is a fék, amire épp rá kell rálépnünk, s ez sok kellemetlenségtől tud megóvni bennünket. A rutin, vagyis az automatizmus azonban az érzelmi életünkben is hasonlóan jelenik meg. Talán közismert dolog, hogy egy lelki problémára automatikusan, már a múltban sem jól működő módon reagálunk. Ilyenkor felmerülhet bennünk, hogy vajon miért lépünk mindig ugyanabba a folyóba? A párkapcsolatainkat lecseréljük, de egy idő után valahogy újra és újra a korábbi problémáinkkal találjuk szembe magunkat. Többek között ebben is segítségünkre lehet az önismeret.
De valójában mi is az az önismeret?
Az önismeret egy fejleszthető képesség, azonban hosszú folyamat is egyben, ami befektetett energiát és munkát igényel. Önmagunk megfigyelése és elemzése által tudatában leszünk a személyiségünk összetevőiről, a viselkedési mintázataink mozgatórugóiról, a különböző közösségekben betöltött szerepeinkről. Mindemellett kialakulnak a határaink, vagyis végső soron az énképünk és az önértékelésünk.
Ahogy Carl Gustav Jung is mondta,
„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.”
Természetesen az érzelmek tudatosítása csak az első, azonban nagyon is fontos lépés. A változási folyamat, ami ezt követi, kitartást igényel, hiszen az önmagunkkal való szembenézés valljuk be, nem mindig fájdalommentes, azonban e nélkül fejlődésre sem számíthatunk. Erre azért van szükség, mert a belső szabadság állapotát akkor tudjuk elérni, ha felismerjük az elakadásainkat, ezeket pedig szakemberrel való közös munka által fel is dolgozzuk.
Ezt követően a krízisben és a kisebb nagyobb válsághelyzetekben a viselkedésünk formáját már nem a kontrollálatlan, feltörő érzések fogják irányítani, s lehetőségünk lesz önmagunk tisztább, negatív automatizmusoktól mentes megformálására. Ha elfogadjuk ezt a folyamatot, és elég bátrak vagyunk belevágni, akkor a tudatos önismerettel valóban önmagunk legjobb verziójává válhatunk.
